Gagliardi már túl nagy falatnak bizonyult
zsolti83 2007.02.19. 11:49
elfáradt a magyar lány a végjátékra
Szávay Ági kikapott két szettben 104 perc alatt a svájci Emmanuel Gagliarditól 7-5 6-3-re a dubai-i WTA torna selejtezőjének utolsó körében, így nem lehet ott egyesben a főtáblán.
A meccsől röviden annyit, hogy az elején Ági elveszítette a fonalat, legalábbis úgy tűnt. Rögötn az első szervagémjét Gagliardinak adta, s csak futhatott az eredmény után. 4-5-ös állásnál aztán visszabrékelte Gagliardit, de utána sajnos nem tudta hozni a szervagémjét és ez az első szettbe került 64 perc játék után. (ekkora már példuál Anne Kremer be is fejezte a meccsét ukrán ellenfele ellen-zsolti83).
A második szett is hasonlóan indult, annyi különbséggel, hogy Gagliardi viszonylag rövid időn belül már 4-1-re vezetett. Innen még Ági visszakapaszkodott 3-4-re, de csakúgy mint az első szettben, itt sem tudott gémet nyerni az végjátékban, ráadásul 3-5-ös állásnál semmire bukta el az adogatójátékát, és ezzel egyidejűleg a meccset is.
A világranglistán jelentősen nem fog veszíteni a pozíciójából, mivel ugyan tavaly második körös volt Bogotában, de ezzel a szerepléssel mindösszesen csak 1 pontot veszít az eddig megszerzettekből Ági.
Felmerülhet a kérdés, s talán nem alaptalanul, hogy mire ment volna Ági Bogotában egy a dubai-i selejtezőhöz képest is alacsonyabb szintű mezőnyben. Ugyanis ha Ági tartja magát az eredetiekhez, akkor most Bogotában a főtáblán játszhatna az eszméletlen mennyiségű (jelenleg 20) visszalépésnek köszönhetően. Egy ottani negyesd-, elő- vagy akár döntővel többet nyerhetett volna, mint mondjuk egy első- vagy egy második körrel (szerencsés esetben) Dubaiban.
Egyesben legközelebb Ágiért megint egy nagy torna selejtezőjében izgulhatunk. Legközelebb Doha szerepel a terveiben (pedig jövő héten utazhatna Acapulcoba is).
|